Korszerű szójafajták, megalapozott döntések

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan adottságú földterülettel, ahol a szója megfelelően fejlődik. Az elmúlt években ezt országszerte jól jelzi a vetésterület bővülése, a termelési kedv stabilizálódása.

Ha felkészülünk rá, a szója takarékos technológiával és jövedelmezően termeszthető. A vetésforgóba jól beilleszthető, a relatív alacsonynak mondható termésszintek is már könnyedén fedezik a ráfordításokat. A szója kismértékű termésingadozás mellett megbízhatóan terem. Kiváló megtérülés jellemzi, hiszen könnyen és jó áron értékesíthető, rövid ideig köti le a termőföldet, így a ráfordítások gyorsan kifizetődnek. Mindezek ismeretében hazai viszonylatban tovább szükséges dolgozni azon, hogy a gazdálkodók bátrabban nyúljanak a szójához és egyéb pillangós fehérjenövényekhez. Ebben a munkában kiemelt a szerepe a szakmailag megalapozott, a termelési régió sajátosságaihoz illeszkedő fajtahasználatnak, ami már félsikert jelent.

A SAATEN-UNION a hazai viszonyokra, a helyben megfogalmazódó termelési szempontokat figyelembe véve állítja össze szójaajánlatát. Ennek érdekében a termőképesség megcélzását alapvetőnek tekintjük. Ugyanakkor cégünk a nemesítés és a hazai körülményekhez illeszthető fajták kiválasztása során kiemelt figyelemmel tekint az alkalmazkodóképességre, termésstabilitásra, kedvező érési és beltartalmi tulajdonságokra és a veszteségektől mentes betakaríthatóságra is. Ezek az agronómiai szempontból meghatározó tulajdonságok hozzájárulnak napjaink korszerű, fenntartható és sikeres szójatermesztéséhez. Az elvárt siker érdekében – a szója esetében fokozott elővigyázatossággal, a tapasztalatokra alapozottan – szükséges a gazdálkodóknak a saját adottságaikhoz megtalálni a megfelelőt. A portfóliónkban szereplő fajták széles tenyészidő-intervallumot ölelnek fel, aminek köszönhetően a termőhely fekvésének megfelelően választható ki az, amelyik biztonságosan beérik. Valamennyi portfóliótag korszerű, modern fajta, kifejezetten stabil hozammal.

Az ACARDIA szójaportfóliónk tavaly bevezetett tagja, amely kiemelkedő alkalmazkodóképességének köszönhetően univerzális fajta. Minden régióban, minden időjárási körülmény között kiváló technológiai stabilitással és nagy hozamokkal jellemezhető. Tenyészideje 110-115 nap, ami lehetővé teszi a biztonságos termesztést és a stabil beérést az őszi kampánymunkák előtt, még Észak-Magyarországon is. Figyelemre méltó a fajta szárszilárdsága és kiemelkedő szklerotínia-ellenállósága.

A kompakt felépítésű PAULA egyedülálló tulajdonsága, hogy kiemelkedően jól kompenzálja a szélsőséges termőhelyi adottságokat és a szójatáblákon olykor ebből eredő tőszámhiányos állapotot is. Ezt az igazán korszerű fajtát nem csupán a jó termőhelyeken, hanem a legváltozatosabb termesztési körülmények között is sikerrel hasznosíthatjuk a jövedelmező szójatermesztés érdekében. Sőt, a korai érésidő első felébe tartozó PAULA-ra kiemelkedő évjárat-stabilitására alapozva az ország egész területén magabiztosan számíthatunk.

Szójaajánlatunkat töretlenül fejlesztjük, az idei évben portfóliónkat pedig a hazai gyakorlati termelést meghatározó éréscsoportban frissítjük. Ennek eredményeképpen a korai éréscsoport első felébe tartozó ALLIDEA ígéretes új fajtára hívjuk fel a figyelmet. Az ALLIDEA kiváló választás mind normál, mind intenzív termesztési körülmények között. Nagy terméspotenciálja és stabil teljesítménye révén a termőhelyen realizálható hozamszint jelentősen növelhető.

A fajta gyors kezdeti fejlődése és kompakt, gazdagon elágazó, féldeterminált habitusa előnyt jelent a dinamikusan záródó állomány szempontjából, míg a hozampotenciál szempontjából meghatározó generatív jellege ragyogó termékenyülési adottságokkal párosul. Nagyon jó állóképessége, gyors sorzáródása és jól kezelhető méretű állománya egyszerűsíti a termesztéstechnológiát. Az ALLIDEA a 120-125 napos tenyészidőnek köszönhetően rendkívül rugalmasan kezelhető, hiszen minden termesztési régióban jól teljesít, és biztonsággal beérik. Legyen szó bármelyik technológiai szintről, ez a fajta hatékony és eredményes megoldást kínál a szójatermesztők számára.

SURAJA fajtánk hozamcsúcsok és hozambiztonság szempontjából egyaránt az eddigieknél is magasabbra emeli a lécet. Agronómiai adottságai kedvezőek, jól kezelhető, egészséges és kiváló állóképességű növényállományt fejleszt. Stabilan magas termőképessége kiemelkedő terméseredmények elérését biztosítja. Figyelemre méltó, hogy hosszan jelentkező szárazságban, aszályos évjáratban az üzemi termesztés és a tesztek során is évjárati csúcshozamokat mutat. A SURAJA a korai érésidő második felébe tartozik, ezzel ugyancsak kiemelkedő jövedelmezőséget biztosít az ország valamennyi termelési régiójában.

Nagy termőképességű, középkorai tenyészidejű fajtánk a SANLUCA. Kiemelkedő produktivitás mellett jó minőséget is ad: magtermés, olajtermés és fehérjetermés tekintetében egyaránt megbízható fajta. Tenyészideje 135-140 nap, aminek köszönhetően jellemzően a korai éréscsoport végén, a középérés elején válik betakaríthatóvá – gyakorlati szempontból középkorai –, ennek megfelelően felhasználását elsősorban hazánk déli és középső régióiban javasoljuk.

A körülményekhez illeszkedő fajta választása meghatározó jelentőségű a termelés szempontjából, és minden esetben bizalmi kérdés. Hogy valóban megérje szóját vetni, a sikeres munkához válasszon fajtát a SAATEN-UNION Hungária Kft. stabil és megbízható hozammal, kiforrott agronómiai adottságokkal rendelkező, modern szójaportfóliójából!

Töltse le a SAATEN-UNION 2026. tavaszi vetőmag-katalógusát ide vagy a borítóra kattintva!