Ezek a búzák taroltak idén

A GOSZ–VSZT–NAK Őszi Búza Posztregisztrációs Fajtakísérletek idei győztese a SAATEN-UNION.

Mindkét éréscsoportban a német nemesítőház búzái hozták el a termésgyőztesnek járó díjat. Sőt, az első három helyből kettőt-kettőt megnyertek, így két arany, egy ezüst és egy bronz a mérlegük.

Idén is a cég egyik hibrid búzája nyerte a posztregisztrációs kísérletek korai éréscsoportjának termésversenyét. Új, középkorai érésű hibrid búzánk az SU HYBISCUS, melynek egyenletes méretű, tar kalászai korán virágoznak. A környezeti stresszt kitűnően kezeli, termőhelyi alkalmazkodóképessége kimagasló. A meghatározó levél- és kalászbetegségeknek remekül ellenáll, ezért növényvédelmi szempontból alacsony ráfordítást igényel. Nagy hozama mellett bátran számíthatunk termésének malmi minőségére is. Árumagja homogén szemméretű, a hektolitersúlya kifejezetten magas, így könnyen értékesíthető.

A korai érésidejű SU HYCARDI szálkás, nagyméretű kalászai kifogástalanul termékenyülnek. Csúcstermésre képes, kontinentális típus. Ezt bizonyítja, hogy a GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérletek korai éréscsoportjában tavaly és tavalyelőtt is a termésverseny győztese lett. Idén csak a SAATEN-UNION legújabb fejlesztése, az SU HYBISCUS tudta lekörözni +0,21 t/ha többletterméssel. Középmagas állományának állóképessége és betegség-ellenállósága is nagyon jó. Kifejezetten jól védekezik a kalászfuzáriózissal szemben. Egészséges termése rendszerint malmi, jellemzően B1 minőségű.

Új, középérésű búzafajtánk nyerte a GOSZ-VSZT-NAK posztregisztrációs kísérletek középérésű csoportjának termésversenyét. Sőt, a 3. helyen is a SAATEN-UNION egyik búzafajtája, a Django végzett ebben a csoportban.

A KAROQUE szilárd szárú, egészséges fajta, melynek nagy hozama kifogástalan malmi minőséggel párosul. Remekül alkalmazkodik a szélsőséges időjárási körülményekhez, a változatos talajviszonyokhoz és a különféle művelési módokhoz is. Középkorai virágzás és gyors érésdinamika jellemzi. Tápanyag hasznosítása első rangú, nagyon jól reagál a korán kijuttatott és az osztott őszi, tavaszi adagokra.

A termés persze nem minden. Egyre inkább előtérbe kerülnek a szárazságtűrő, alacsony növényvédőszer-igényű, stabilan sokat termő és emellett jó minőséget is adó fajták.

Remek példa erre az SU MENDOZA, amely bőtermő malmi búza. Ezt az idei posztregisztrációs kísérletekben is bizonyította bronzérmes nedvessikér-, valamint 15,18%-os nyersfehérje-tartalmával, amit 8,29 t/ha terméssel ért el. Örökölte a méltán közkedvelt GENIUS kedvező tulajdonságait. Sőt, növényegészségi állapota olyannyira kifogástalan, hogy az alacsony növényvédőszer-felhasználással számoló hagyományos, de akár az ökotermesztésben is elsőrangú megoldást jelent. Fagyzugos, kitett területeken is eredményesen termeszthető, a környezeti stresszre jól reagál.

Ha többet szeretne megtudni őszi búzáinkról, lapozza át őszi vetőmag-katalógusunkat, látogassa meg a honlapunkat, vagy vegye fel a kapcsolatot területi képviselőinkkel, akik örömmel állnak rendelkezésére.

Töltse le a SAATEN-UNION 2025. évi őszi katalógusát!

Blum Zoltán, ügyvezető