
Tisztelt Partnerünk!
A mezőgazdaságot folyamatosan változó körülmények jellemzik. Nem csak az időjárás kiszámíthatatlan, minden termőhely más és más, az értékesítési lehetőségek jövőbeni alakulását pedig nehezebb előre látni, mint eddig bármikor. Tapasztaltak már valaha két teljesen egyforma évet? Biztosan nem!
A szántóföldi gazdálkodásban jelen lévő számos változó tényező egyrészt izgalmassá teszi a munkánkat, másrészt növeli a kockázatot. Éppen ezért annál fontosabb, hogy ezt a kockázatot korlátozzuk, és a meglévő feltételek mellett a lehető legjobbat hozzuk ki a termelésből – anélkül, hogy veszélyeztetnénk a fenntarthatóságot.
Ebben a sok mezőgazdasági üzem számára nehéz környezetben fontosabb, mint valaha, hogy előre tekintsünk, és határozottan jövőorientált, pozitív szemléletet képviseljünk. Pozitívnak lenni annyit jelent, mint hogy felismerjük az erősségeinket, és ezekből merítve bízunk magunkban, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni és leküzdeni a kihívásokat.
A SAATEN-UNION elkötelezetten követi ezt a szemléletet: alázattal, ugyanakkor bizalommal tekintünk a jövőbe – hiszünk az erősségeinkben és a genetikai innovációs képességünkben.
Ez a bizalom több mint 65 évnyi európai és mintegy 25 évnyi magyarországi együttműködésre épül. Egy negyed évszázadnyi fejlődésre, növekedésre és átalakulásra a magyar agrárium érdekében. Mi magunk is sokat változtunk, csakúgy, mint a fajtakínálatunk. Az évek során megszerzett szaktudás és tapasztalat szilárd alapot jelent, erre építjük további innovációinkat, hogy később is sikeresen támogathassuk a hazai termelőket a legújabb kihívásokra adott válaszok megtalálásában.
Aktualitásaink jól szemléltetik ezt a lendületet:
- Hibrid kalászosok: 30 évnyi tapasztalat a hibrid búza nemesítésében, a vetőmag-előállításban és -forgalmazásban, aminek eredményeként a legújabb hibridgenerációnk olyan tagokkal bővül, köztük az SU HYBISCUS-szal, amelyek kiemelkedő teljesítményükkel korszakalkotók lehetnek. A hibrid árpa mellett a legújabb hibrid rozsaink is igazolják a hibridnemesítés eredményességét a kalászosokban.
- A hagyományos búzafajták terén a CAMELEON és CHEVIGNON mellett kiemelt szerephez jut a legújabb KAROQUE, valamint a minőségorientált SU MENDOZA és EXSAL fajta.
- Az ősziárpa-portfóliónkban tovább erősödik a vírusrezisztens genotípusok szerepe. A FASCINATION és az SU LUCIE minden korszerű tulajdonsággal rendelkeznek ahhoz, hogy az elkövetkezendő évek meghatározó fajtáivá váljanak.
- Az AMIDALA és STING sörárpafajtáink gyors európai térnyerése alól hazánk sem kivétel, a magyar vetésterületük dinamikus bővülése is mutatja, hogy képesek vagyunk sikeres megoldást adni speciális igényű teljes ellátási láncok igényeire.
- Új, nagy teljesítményű fajtákkal jelenünk meg az őszi vetésű hüvelyesek piacán is, valamint elkötelezetten támogatjuk a köztes növények szélesebb körű felhasználását, hiszen ezek kulcsszerepet játszanak a talajaink termőképességének javításában, valamint a biodiverzitási és szénmegkötő gazdálkodást érintő kihívások kezelésében.
Sikeres szezont kívánunk Önöknek!
Blum Zoltán ügyvezető
Varga Gábor termékfejlesztő