Sorten-icon Fajtakereső

találatok
Képviselőink
Katalógusok
Tavaszi fajtakínálat 2024
Őszi hibrid- és fajtakínálat 2023
viterra® 2023
Ôszi és tavaszi takarmányborsó
Összes katalógus

Több figyelmet a kalászosok őszi fejlődésének.

Legyünk felkészültek és figyelmesek az őszi alapozó munkák és az állományok fejlődését támogató beavatkozások során.

Napjainkban a szántóföldeken – betakarítási feladataink mellett – a nagy területen vetett kalászosok termesztésének alapozó munkáit végezzük. Vetésük az idei évjáratban elhúzódik, emiatt annak precíz elvégzése fokozott terhelést jelent a gazdaságok számára. Tapasztalat, hogy ilyen körülmények között igen változatos kondíciójú állományok alakulhatnak ki. Ezért a vetéseket követően fokozottan szükséges a gabonatábláinkon szakszerűen és rendszeresen megfigyeléseket végezni és a vegetációs időszak végéig a táblák sorsát nyomon követni! Sőt, az ekkor jelentkező munkacsúcsok közepette is érdemes átgondolnunk a kalászosok termesztésével kapcsolatban felmerülő egyéb aktuális, hasznos őszi teendőiket is. Hiszen a termesztési környezet dinamikusan változik, és az állományainkat ősszel károsító szervezetek dominanciaviszonyai is jelentősen átalakultak az utóbbi időkben. A megváltozott agronómiai adottságok következtében az intenzív és korszerű kalászos gabona – különösen a nagy teljesítményű hibridkalászos – termesztése még fokozottabb figyelmet érdemel, és a szemléletváltás, a technológiai alkalmazkodás az eddigieknél is meghatározóbbá, gyakorlatilag elengedhetetlenné vált.

Kalászosainkban a körülményessé vált vetések elvégzését követően idén is számoljunk azzal, hogy a kisoroló, fiatal növények továbbra sem nélkülözhetik az őszi időszakban aktuális, szakszerű és okszerű ápolási munkákat. Gondoljunk itt a jó hatékonysággal hasznosuló pótlólagos tápanyag kijuttatására (őszi fejtrágya), valamint a károsítókkal szembeni preventív növényvédelemre, aminek eredményeként a nyugalmi időszak előtt megfelelő fejlettség alakul ki. Ezek az agronómiai beavatkozások jó időzítéssel a kedvező és harmonikus állományfejlődésen túl döntően képesek megalapozni a kalászosainkkal elérhető terméskilátásokat.

A növényt trágyázzuk! Korszerű tápanyag-gazdálkodás friss és könnyen felvehető tápelemekkel, osztott módszerekkel

Az osztottan kijuttatott, több részletben adagolt tápanyagnak az őszi növényfejlődés időszakában érzékelhetően megnövekedett a szerepe. Ez a módszer az intenzív, alacsony tőszámmal vetett és nagy egyedi teljesítőképességre alapozó termesztéstechnológiákban, így elsősorban a búzahibridek felhasználása során válik kifejezetten hasznossá. Vitathatatlan, hogy az elvárt és kiegyenlített fejlődés alapja az őszi és a tavaszi időszakban egyaránt szakszerűen kivitelezett, könnyen felvehető formájú, frissen adagolt és több részletben megvalósított táplálás. Ezekben a technológiákban a vetést megelőzően kijuttatott, komplex összetételű (NPK) alaptrágyák mellett kis adagú (döntően 100-150 kg/ha N27-hatóanyag-tartalmú) őszi nitrogénfejtrágya kijuttatására is érdemes sort keríteni. Ez a beavatkozás a vetés idejétől, a termesztési körülményektől és az aktuális növényfejlettségtől függően október végére-november első dekádjára időzítve jótékony hatást gyakorol az állományra. A növények 1–3 leveles állapotában kijuttatott őszi fejtrágyával közvetlenül a növényeket trágyázzuk, nem a talajt. Így döntően az aktív őszi fejlődésük fokozott tápanyagigényét szolgáljuk ki, hiszen a pótlólagos és friss tápanyagot a búzahibrid-állományok a már ősszel beinduló bokrosodási folyamataik során kifejezetten jól hasznosítják.

Számítsunk a gabonáinkkal együtt kelő gyomnövények dinamikus fejlődésére

A harmonikus növényfejlődés alapfeltétele a gyomkonkurenciától mentes korai fejlődés biztosítása. Ezért fokozott figyelmet szükséges fordítani a kelőfélben lévő fiatal és különösen az alacsony csíraszámmal vetett hibridbúza-állományokban az őszi gyomirtás elvégzésére. Az áttelelő magról kelőkkel és az évelő gyomokkal szemben minden esetben lépjünk fel. Az elővetemény (repce, napraforgó) árvakeléséből fejlődő erős gyomborítás kialakulását is indokolt ekkor megakadályozni, amit ugyancsak őszi állománypermetezéssel javasolt elvégezni.

Lépjünk fel a gabonák vírusvektor kártevőivel szemben

A vetéshez és a keléshez kedvező őszi időjárás a kártevőknek is kedvez. Sőt, ekkor a kukoricatáblákról és egyéb tápnövényekről a betakarítás hatására áttelepülő szívó kártevők (vírusvektor rovarok) megjelenése is fokozottá válik a gabonatáblák növényein. Az elmúlt évjáratokban szerzett tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy potenciálisan minden őszi búza és őszi árpa ki van téve az általuk okozott károsításnak, tehát a kártételi kockázatuk jelentősen megnövekedett az utóbbi időben. Ne feledjük, hogy ezek az apró rovarok a kalászos gabonákra komoly veszélyt jelentenek! Ezért a kockázati tényezők ismeretében fordítsunk fokozott figyelmet ezekre a kártevőkre, és lehetőleg előrejelzésre alapozottan, okszerű növényvédelmi beavatkozásokkal lépjünk fel a művelt területeken szétterjedő, friss táplálékforrást kereső vírusvektorokkal szemben.

Növényvédelem megfigyelésekre és előrejelzési módszerekre alapozottan

Javasoljuk, hogy figyelemfelkeltő célzattal a kártevők jelenlétének felismerését segítő sárga ragacslapot az állományok kisorolását követően azonnal helyezzük ki a területre. Ez az egyszerű eszköz a gabonatáblákat károsító, növényi vírusokat hordozó és terjesztő levéltetvek és kabócák megtalálását képes hatékonyan segíteni. Természetesen az előrejelzés eszközeinek rendszeres vizsgálata mellett minden esetben szemlézzük a növényeket is, nézzük meg a levelek fonákját az ott megbúvó levéltetvek felfedezése érdekében.

Vegyük komolyan a levéltetvek és kabócák jelenlétét. Ha a beavatkozások hatékonyak és tervezhetők, lépéselőnyre teszünk szert

A levéltetvek és kabócák fellépését ne becsüljük alá, hiszen szerepük meghatározó a növényi vírusok terjesztésében. Gyérítésükre – elsősorban a betelepülésük aktív időszakát megcélozva – a fiatal gabonaállományokban akár több alkalommal is használjunk kontakt (piretroid) vagy kombináltan kontakt és felszívódó hatóanyag-tartalmú (piretroid és pirimikarb) rovarölőket. A háromleveles vagy ennél fejlettebb állományokban pedig tartamhatással rendelkező, speciális hatásmechanizmusú, felszívódó és a növényi szövetnedvben transzlokálódni képes (flonikamid hatóanyagú), egyedülálló levéltetű elleni szer alkalmazása indokolt. Legyünk figyelmesek, és az elvárt hatékonyság érdekében tervezzük szükség szerint akár többalkalmasra az ellenük való fellépést. Ne feledjük, hogy ezek a kártevők tömegesen fordulhatnak elő, elsősorban a száraz és kellően meleg őszi időszakban. A tartós fagyok beálltáig szívogatásukkal képesek folyamatosan fertőzni, aminek következtében a megjelenő növényvirológiai tünetek tavasszal okozhatnak látványos és már kezelhetetlen meglepetést a termelőknek.

Felértékelődtek az őszi szezonális munkálatok

Mindezek tükrében kijelenthető, hogy a kalászosok őszi állománykezelési munkáinak haszna és szükségessége az elmúlt években felértékelődött. Az őszi növényvédelmi beavatkozások elvégzése, különösen a gyomokkal és a vírusvektor kártevőkkel szemben, az egészséges és elvárt dinamikájú növényfejlődés szempontjából vitathatatlan és pótolhatatlan. Az említett őszi ápolási munkákkal, a szakszerű trágyázással célunk az állomány jó kondíciójának kialakítása, később annak megtartása a harmonikus növényfejlődés és az elérhető terméspotenciál érdekében. Az indokolt beavatkozások elmulasztása jelentős terméscsökkentő hatással bírhat. Járjunk el gondosan!

Varga Gábor
termékfejlesztő