Fajtaleírás
- koraiságát meghazudtoló, kimagasló terméspotenciál
- kompakt, alacsony csőillesztésű növények
- nagyon jó szárszilárdsága mellett fusariummal szemben is magas ellenállóság
FAO 320-as éréscsoportba tartozó kukoricahibrid, mely koraiságát meghazudtolva a később betakarítható versenytársaival szemben is jó esélyekkel veszi fel a versenyt.
A hibrid vetését 70-75.000 tő/ha sűrűséggel javasoljuk.Kompakt habitusának, alacsony csőillesztésének, vékony csutkájának köszönhetően kifejezetten könnyen, érésidejének megfelelően pedig korán betakarítható állományt alkot, mely után az őszi hibridbúza vetéseknek időben helyet tudunk biztosítani.
Az erős gyökérzetű és kifejezetten stabil szárú, ennek megfelelően jó állóképeségű, szárfuzáriummal szemben is magas ellenállóságot mutató növények ráadásul elhúzódó őszi szezon esetén is biztonsággal betakaríthatók.

Fajtajellemzők
- - - - | - - - | - - | - | 0 | + | + + | + + + | + + + + |
---- = alacsony/korai/egyenes , ++++ = magas/kiváló/bókoló
Termesztési jellemzők
szemtermés

morzsolhatóság

ezerszemtömeg

hektolitertömeg

keményítőtartalom

Alkalmazkodóképesség
hidegtűrés tavasszal

hidegtűrés ősszel

hőségtűrés nyáron

hőségtűrés ősszel

korai vethetőség

késői vethetőség

mulc / direkt vethetőség

Javasolt tőszám
korai vetés, kedvező termőhely
70.000 - 75.000 növény/ha
késői vetés, aszályos termőhely
60.000 - 65.000 növény/ha
Növekedési jellemzők
fiatalkori fejlődési erélye

növénymagasság

csőillesztés magassága

állóképesség

levélállás típusa

zöld száron érés

szemek vízleadási dinamikája

szemsorok száma

soronkénti szemszám

Betegség-ellenállóság
golyvás üszög

szárfuzárium

csőfuzárium

rechtsinfo